Tanszéki szeminárium

2024-03-22

Március 26-án, kedden 14:15-től az IB134-ben Gujgiczer Anna fog beszélni, előadásának címe
"Schrijver-gráfok frakcionális kromatikus számra kritikus részgráfjai".

Bővebben:

A KG(n,k) Kneser-gráf csúcsai egy n elemű halmaz k elemű részhalmazai (ahol n legalább 2k), két csúcs pedig akkor szomszédos, ha a megfelelő részhalmazok diszjunktak. Nem nehéz olyan színezést mutatni erre a gráfra, ami csak n-2k+2 színt használ, azonban Kneser sejtését, hogy kevesebb szín nem lehet elég, sokkal nehezebbnek bizonyult belátni. Több mint 20 évvel a sejtés megjelenése után, Lovász Lászlónak sikerült megmutatnia, hogy az n-2k+2 egy alsó korlát is a kromatikus számra. Nem sokkal később Schrijver észrevette, hogy ennek a gráfnak már egy speciális feszített részgráfját sem lehet kevesebb színnel színezni és ez a részgráf csúcskritikus is a kromatikus számra, vagyis bármely csúcs törlésével a kromatikus szám csökken. Ezt a részgráfot nevezik azóta SG(n,k) Schrijver-gráfnak.

Egy másik gráfparaméterre, a frakcionális kromatikus számra (másik nevén tört kromatikus számra) is igaz, hogy a KG(n,k) Kneser-gráfra és az SG(n,k) Schrijver-gráfra megegyezik, értéke n/k. Viszont erre a paraméterre sem a Kneser-, sem a Schrijver-gráf nem kritikus. Ebben az előadásban a Schrijver-gráfoknak egy olyan feszített részgráfját fogjuk megismerni, aminek a frakcionális kromatikus száma ugyanez az érték, viszont csúcskritikus is erre a paraméterre nézve.


Palincza Richárd házi védése

2024-01-25

Palincza Richárd "Leszámlálási és extremális problémák az aritmetikai kombinatorikában" című doktori dolgozatának házi védése 2024. február 6-án 14:15-kor lesz az IB134-ben.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tézisfüzet


Demonstrátorok jelentkezését várjuk!

2024-01-16

Tanszékünk demonstrátorok jelentkezését várja a tavaszi féléves Bevezetés a számításelméletbe 2., Algoritmuselmélet, Valószínűségszámítás (üzemmérnök informatikus képzés) tárgyak gyakorlatainak megtartására, továbbá a Rendszeroptimalizálás tárgy zhinak javítására. A jelentkezés határideje 2024. január 31., de kérjük, hogy jelentkezési szándékukat minél előbb jelezzék.

A jelentkezés részletei


Recski András kitüntetése

2024-01-05

A Kari Tanács döntése alapján Pro Facultate díjban részesült Recski András, tanszékünk korábbi tanszékvezetője.

Gratulálunk!

Kari hír


Tóbiás András elismerése

2024-01-04

Tóbiás András, tanszékünk adjunktusa a Bolyai Társulat Farkas Gyula Emlékdíjának díjazottja! A díjat azon személyek kaphatják, akik a B.Sc., M.Sc. és Ph.D. fokozatok közül legalább egyet Magyarországon szereztek, ezen fokozathoz szükséges tanulmányaik döntő részét Magyarországon végezték, valamint akik a kitüntetés évében 35-ik életévüket még nem töltik be, és olyan jelentős tudományos tevékenységet folytattak, amely a matematika alkalmazásaival szoros kapcsolatban álló elméleti témákban, vagy konkrét modellalkotásban, az alkalmazott matematika oktatásában vagy népszerűsítésében, vagy az informatikai módszerek fejlesztésében hozott lényegesen új eredményeket.

Gratulálunk!

Az emlékdíj a Bolyai Társulat weboldalán


Kar Kiváló Oktatója díjak

2024-01-03

A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szavazás alapján a Kar Kiváló Oktatója díjat Szeszlér Dávid, a Kar Kiváló Fiatal Oktatója díjat pedig Varga Kitti, tanszékünk munkatársai kapták.

Gratulálunk!

Kari hír


Pach Péter elismerése

2023-12-18

A kombinatorikus számelméletben elért eredményei elismeréséül Erdős Pál-díjban részesült Pach Péter Pál.

Gratulálunk!

Részletes cikk a BME weboldaláról


Tanszéki szeminárium

2023-11-25

November 28-án, kedden 14:15-től az IB134-ben Kaszanitzky Viktória fog beszélni, előadásának címe
"A dupla tórusz háromszögeléseinek merev realizációi kevés ponton".

Kedvcsináló:

Egy adott, d dimenzióban merev G gráfra mekkora lehet a legkisebb elemszámú halmaz mérete, amely azzal a tulajdonsággal rendelkezik, hogy G-nek van olyan d dimenzióban infinitezimálisan merev realizációja, melyben minden csúcs helyzete ezen halmazból kerül ki? A kérdés gráfok helyett gráfosztályokra is megfogalmazható. Ismert (Fekete, Jordán, 2005), hogy d=2 esetén az összes, két dimenzióban merev gráfra nincs véges elemszámú ilyen halmaz. Ha viszont csak a síkbarajzolható, két dimenzióban merev gráfokat tekintjük, akkor létezik 26 pontból álló halmaz a síkon, amelyen minden ilyen gráfnak létezik infinitezimálisan merev realizációja (Király Cs., 2021). A merev síkgráfokra vonatkozó eredményből következik, hogy a háromszögelt síkgráfok osztályára is igaz a 26-os felső becslés. Nevo és Tarabykin belátták, hogy ugyanezen becslés három további felület háromszögeléseire is érvényes. Ezen eredmények áttekintése után megmutatjuk, hogy a dupla tórusz háromszögeléseire is igaz a 26-os felső becslés.


Tanszéki szeminárium

2023-11-12

November 14-én, kedden 14:15-től az IB134-ben Varga Kitti fog beszélni, előadásának címe
"Inverz optimalizálás".

Kedvcsináló:

Egy inverz optimalizálási feladatban úgy akarjuk módosítani a költségfüggvényt, hogy egy adott objektum minimális költségű legyen a kapott költségfüggvényre, és eközben minimalizáljuk a módosítás mértékét. A módosítás mértékének mérésére természetesen többféle lehetőség is van; az előadásban most az úgynevezett bottleneck Hamming-távolságot, a végtelen normát és egy span-nek nevezett függvényt fogjuk tekinteni. Ezekre a feladatokra (illetve néhány általánosításukra) adunk kombinatorikus algoritmusokat, amelyek észszerű feltételek teljesülése esetén polinom időben futnak.


Saša Jurić előadása

2023-11-08

November 14-én, kedden 10:15-től az IB025-ös teremben Saša Jurić Elixir mentor, az Elixir in Action könyv szerzője, a The Erlangelist bloggere fog előadást tartani "Gondolkozz Elixirül" címmel.

Az előadás nyelve angol.


Tanszéki szeminárium, új időpont!

2023-10-28

November 7-én, kedden 14:15-től az IB134-ben Palincza Richárd fog beszélni, előadásának címe
"Leszámlálási és extremális problémák az aritmetikai kombinatorikában".

Kedvcsináló:

Egy középiskolás korunkból is ismert extremális probléma a következő: legfeljebb hány számot választhatunk ki az {1, 2, 3, ..., 2n} halmazból úgy, hogy a kiválasztott halmaz primitív legyen, azaz ne tartalmazzon két olyan elemet, amik közül egyik osztja a másikat.

Ehhez kapcsolódó leszámlálási kérdések, hogy hány ilyen primitív halmaz van, illetve hány maximális méretű. Többek között erre adunk aszimptotikus becsléseket. Ezen probléma általánosításaival is foglalkozunk (h-primitív halmazok), mind leszámlálási szempontból, mind felismerésük algoritmikus bonyolultságával.

Az előadás második felében pedig számtani sorozat mentes halmazok méretét vizsgáljuk különböző csoportokban, például (Z_6)^n-ben.


Demonstrátori pályázat

2023-06-14

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet az őszi féléves Bevezetés a számításelméletbe 1., A számítástudomány alapjai, Algoritmusok és gráfok és Valószínűségszámítás gyakorlatok megtartására, továbbá a Nyelvek és automaták tárgy zhinak javítására és a Deklaratív programozás tárgy gyakorlatainak segítésére. A pályázat beadásának határideje 2023. augusztus 21., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Szeszlér Dávid a Műegyetem Kiváló Oktatója

2023-06-10

Szeszlér Dávid, tanszékünk docense elnyerte a Műegyetem Kiváló Oktatója elismerést az előző két félév OHV eredményei alapján!

Ezt a kitüntetést azok az oktatók kapják – az Egyetemi Hallgatói Képviselet javaslatára – akiket a félév során az összes általuk oktatott kurzuson együttvéve legalább 100 hallgató véleményezett, és a kialakult sorrendben az első öt helyen szerepeltek.

Gratulálunk!

Egyetemi hír


Gyászhír

2023-06-09

Életének 93. évében, 2023. június 6-án elhunyt volt kollégánk, Andrásfai Béla, a mérnök-informatikus szak Diszkrét matematika tárgyának kidolgozója és első oktatója.

Gyászhír


Pach Péter elismerése

2023-05-20

A kombinatorikus számelméletben elért eredményei elismeréséül Erdős Pál-díjban részesült Pach Péter Pál.

Gratulálunk!

Részletes hír az MTA oldaláról


Friedl Katalin állami kitüntetése

2023-05-20

Augusztus 20-a alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat elismerésében részesült Friedl Katalin, tanszékünk docense.

Gratulálunk!

Részletes hír a VIKoldaláról


Pach Péter elismerése

2023-05-20

A kombinatorikus számelméletben elért eredményei elismeréséül Erdős Pál-díjban részesült Pach Péter Pál.

Gratulálunk!

Részletes hír az MTA oldaláról


Tanszéki szeminárium

2023-05-18

Május 23-án kedden 14:15-től az IB134-ben Tóbiás András fog a kutatási témájáról beszélni, előadásának címe: A Moran-modell: a legegyszerűbb folytonos idejű populációgenetikai modelltől a kölcsönható Poisson-trajektóriákig


Kőnig Dénes diszkrétmatematika-verseny

2023-05-05

A Kőnig Dénes Diszkrétmatematika-verseny ezévi fordulóját 2023. május 9-én, kedden rendezzük meg 14:30-tól 16:00-ig, helyszín az IB 026.

Ez a verseny a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék által szervezett kari matematikaverseny. Névadója, Kőnig Dénes (Budapest, 1884. szeptember 21. – Budapest, 1944. október 19.) a műszaki egyetem volt tanára, és az első gráfelméleti könyv szerzője.

A versenyen szereplő feladatok a mérnökinformatikus képzés Bevezetés a Számításelméletbe 2 és a villamosmérnök képzés Számítástudomány alapjai kurzusokon oktatott kombinatorikai és gráfelméleti ill. lineáris algebrai alapokra épülnek. Azokat a hallgatókat várjuk a versenyre, akiknek a fenti tárgyak gyakorlatain előkerülő feladatok megoldása és megértése nem okozott különösebb problémát. A feladatok eltérő nehézségűek, többségük kimondottan gondolkodtató. Akárcsak a zh-kon, részpontszámok is szerezhetők, nem csak a kifogástalan megoldásokat értékeljük.

A versenyen bármely VIK-es BSc vagy MSc, illetve TTK-s BSc hallgató részt vehet.

A verseny weboldala, itt lehet regisztrálni a versenyre


Tanszéki szeminárium

2023-04-27

Május 2-án kedden 14:15-től az IB134-ben Fleiner Tamás fog beszélni, előadásának (angol) címe "Division of goods and bads to many players". A cím és a diák angolul lesznek, de az előadás nyelve magyar.


Demonstrátori pályázat

2022-12-20

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet a tavaszi féléves Bevezetés a számításelméletbe 2., Algoritmuselmélet és Valszám (Bprof képzés) gyakorlatok tartására, továbbá a Rendszeroptimalizálás tárgy zhinak javítására. A pályázat beadásának határideje 2023. január 31., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Japán-magyar diszkrét matematika konferencia

2022-12-19

Március 21. és 24. között kerül megrendezésre a 12. japán-magyar diszkrét matematika konferencia. Az előadások látogatása ingyenes.

A konferencia weboldala


Gyászhír

2022-11-16

Életének 89. évében, 2022. november 14-én elhunyt Révész Pál matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki 1987-1997 között tanszékünk professzora volt.

Gyászhír


Demonstrátori pályázat

2022-06-16

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet az őszi féléves Bevezetés a számításelméletbe 1., A számítástudomány alapjai és Valószínűségszámítás gyakorlatok megtartására, továbbá a Nyelvek és automaták tárgy zhinak javítására és a Deklaratív programozás tárgy gyakorlatainak segítésére. A pályázat beadásának határideje 2022. augusztus 21., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Papp László házi védése

2022-05-06

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Papp László "Gráfok optimális kövezési száma" című doktori dolgozatának házi védése 2022. május 17-én 14:15-kor lesz az IB134-ben.

Tézisfüzet magyarul

Tézisfüzet angolul

Összefoglaló magyarul

Összefoglaló angolul


Kőnig Dénes diszkrétmatematika-verseny

2022-04-24

A Kőnig Dénes Diszkrétmatematika-verseny ezévi fordulóját 2022. április 28-án, csütörtökön rendezzük meg 16:00-kor, helyszín az IB025.

Ez a verseny a Számítástudományi és Információelméleti tanszék által szervezett kari matematikaverseny. A verseny névadója, Kőnig Dénes (Budapest, 1884. szeptember 21. – Budapest, 1944. október 19.) a műszaki egyetem volt tanára, és az első gráfelméleti könyv szerzője.

A versenyen szereplő feladatok a mérnökinformatikus képzés Bevezetés a Számításelméletbe 2, illetve a villamosmérnök képzés Számítástudomány alapjai kurzusokon oktatott kombinatorikai és gráfelméleti alapokra épülnek. Azokat a hallgatókat várjuk a versenyre, akiknek a fenti tárgyak gyakorlatain előkerülő feladatok megoldása és megértése nem okozott különösebb problémát. A feladatok eltérő nehézségűek, többségük kimondottan gondolkodtató. Akárcsak a Zh-kon, részpontszámok is szerezhetők, nem csak a kifogástalan megoldásokat értékeljük.

Munkaidő: 150 perc, segédanyag nem használható.

A versenyen bármely VIK-es BSc vagy MSc vagy TTK-s BSc hallgató részt vehet.

A verseny weboldala, itt lehet regisztrálni a versenyre


Demonstrátori pályázat

2022-01-12

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet a tavaszi féléves Bevezetés a számításelméletbe 2., Algoritmuselmélet és Valszám (Bprof képzés) gyakorlatok tartására, továbbá a Rendszeroptimalizálás tárgy zhinak javítására. A pályázat beadásának határideje 2022. február 1., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Dékáni dícséret

2021-12-17

A VIK kari Tanácsa 2021. december 14-én ünnepi ülést tartott, ahol Papp László kollégánk az angol nyelvű oktatásban és az oktatásszervezésben végzett fáradhatatlan és lelkiismeretes munkájáért dékáni dicséretben részesült.

Gratulálunk!

Kari hír


Varga Kitti PhD védése

2021-10-01

Varga Kitti nyilvános PhD védése 2021. október 19-én 15 órakor lesz online, Teamsen. A részvételhez egy Teams csoporthoz kell csatlakozni ezzel a kóddal: x50um9a

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Hivatalos hirdetmény


Fleiner Tamás az MTA doktora

2021-07-16

Fleiner Tamás a Magyar Tudományos Akadémián vehette át az oklevelet az MTA elnökétől, Freund Tamástól. Tanszékünk egyetemi docense kiemelkedő tudományos eredményekkel gazdagította kutatási területét, a stabil párosítások és általánosításaik problémakörét.

Gratulálunk!

Kari hír

Egyetemi hír


Csima Judit a Műegyetem Kiváló Oktatója

2021-06-03

Csima Judit, tanszékünk docense elnyerte a Műegyetem Kiváló Oktatója elismerést a 2020/2021-es őszi félévhez tartozó OHV eredmények alapján!

Ezt a kitüntetést azok az oktatók kapják – az Egyetemi Hallgatói Képviselet javaslatára – akiket a félév során az összes általuk oktatott kurzuson együttvéve legalább 100 hallgató véleményezett, és a kialakult sorrendben az első öt helyen szerepeltek.

Gratulálunk!

Kari hír

Egyetemi hír


Tóth Géza a TTK Kiváló Oktatója

2021-05-21

Tóth Géza, tanszékünk docense a BME TTK-s hallgatók felterjesztésére idén elnyerte a megtisztelő Kar Kiváló Oktatója elismerést!

Gratulálunk!

Facebook bejegyzés


Al-Atar Munqath házi védése

2021-05-17

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Al-Atar Munqath "Key and Functional Dependency Constraints for Incomplete Databases with Limited Domains" című doktori dolgozatának házi védését 2021. május 25. kedden 14:15-től tartjuk online, Teams értekezleten.

Az értekezlethez itt lehet csatlakozni

Tézisfüzet angolul


Pach Péter Pál Lendület csoportja

2021-05-16

Az alábbi címen elérhető Pach Péter Pál Aritmetikai kombinatorika kutatócsoportja, mely az MTA Lendület programjának részeként jött létre.

Weboldal


Varga Kitti védése

2021-05-06

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Varga Kitti "Properties of minimally tough graphs" című doktori dolgozatának házi védése 2021. május 18-án 14:15-kor lesz Teams értekezlet formájában. Az érdeklődőket szeretettel látjuk!

Tézisfüzet magyarul

Tézisfüzet angolul


Varga Kitti védése

2021-05-06

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Varga Kitti "Properties of minimally tough graphs" című doktori dolgozatának házi védése 2021. május 18-án 14:15-kor lesz Teams értekezlet formájában. Az érdeklődőket szeretettel látjuk!

A Teams értekezlethez itt lehet csatlakozni

Tézisfüzet magyarul

Tézisfüzet angolul


König Dénes diszkrétmatematika-verseny

2021-04-15

Tanszékünk idén is versenyt szervez diszkrét matematika témakörből a VIK-en BSc vagy MSc, illetve a TTK-n BSc képzésben részt vevő hallgatók számára. A feladatsort április 16-án 12 órakor tesszük közzé a regisztrált hallgatók számára, a megoldások leadására pedig április 24.-e éjfélig van lehetőség. A versenyen nyújtott jó teljesítmény előnyt jelent a tanszékre leadott demonstrátori pályázat elbírálásánál.

További információk a versenyről

Feladatsor

Regisztráció (beiratkozási kulcs: Konig_2021)


Demonstrátori pályázat

2021-01-25

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet a tavaszi féléves Bevezetés a számításelméletbe 2., Algoritmuselmélet és Valszám (Bprof képzés) gyakorlatok tartására, továbbá a Rendszeroptimalizálás tárgy zhinak javítására. A pályázat beadásának határideje 2021. február 1., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Elismerések tanszékünk oktatóinak

2020-12-17

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2020. december 15-én több elismerést kaptak tanszékünk munkatársai.

Dékáni dícséretben részesült Balázs Barbara Anna a távoktatás megszervezésében végzett fáradhatatlan és kiemelkedő munkájáért.

Az OHV eredmények alapján a VIK által adományozott Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült Balázs Barbara és Kabódi László, ezüst fokozatában pedig Csima Judit. Ezeket a kitüntetéseket azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 1-25., illetve 26-50. helyén végeznek.

Gratulálunk kollégáinknak!

Kari hír


Kar Kiváló Oktatója

2020-10-18

A Hallgatói Önkormányzat által 2020. nyarán szervezett szavazás alapján a Kar Kiváló Oktatója díjat Csima Judit, tanszékünk docense kapta az idén.

Gratulálunk!

Kari hír

Rövid interjú Csima Judittal


Pach Péter Pál Bolyai emlékplakettet kapott

2020-10-17

A Magyar Tudományos Akadémia magas presztízsű országos ösztöndíja a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. Az ösztöndíj lezárultakor a munkájukra kiemelkedő minősítést kapó ösztöndíjasoknak az MTA emléklapot, a legjobbaknak pedig Bolyai-plakettet adományoz. Ezen plakettek egyikét nyerte el kiváló munkája elismeréseként Pach Péter Pál, tanszékünk docense.

Gratulálunk!

Kari hír

Egyetemi hír


Demonstrátori pályázat

2020-07-09

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet az őszi féléves BSz1, BSz2, Valszám, Sza gyakorlatok tartására, továbbá a Nyelvek és automaták tárgy zhinak javítására és a Deklaratív programozás tárgy gyakorlatainak segítésére. A pályázat beadásának határideje 2020. augusztus 28., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Nagydoktori védés

2020-07-08

Fleiner Tamás megvédte "Fix pontok és választások: stabil házasságok, és ami mögöttük van" című akadémiai doktori értekezését. A MTA III. osztálya 2020. május 29-én odaítélte számára nagydoktori címet.

Gratulálunk!

Részletek


Gács András-díjat kapott Szeszlér Dávid

2020-04-24

Szeszlér Dávid, tanszékünk docense Gács András-díjban részesült. A díjat 2017-ben a család alapította azzal a céllal, hogy az egyetemi matematikaoktatásban kiemelkedő, sok diákot motiváló fiatal matematikus oktatókat jutalmazzák.

A Gács András-díj weboldala

Kari hír


Elismerések tanszékünk oktatóinak

2019-12-17

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2019. december 17-én több elismerést kaptak tanszékünk munkatársai.

Dékáni dícséretben részesült dr. Szeszlér Dávid az oktatásban és az oktatásszervezésben végzett kiemelkedő, áldozatos munkájáért.

Az OHV eredmények alapján a VIK által adományozott Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült Balázs Barbara és Varga Kitti, ezüst fokozatában pedig dr. Tóth Géza. Ezeket a kitüntetéseket azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 1-25., illetve 26-50. helyén végeznek.

Gratulálunk kollégáinknak!

Kari hír


Tanszéki szeminárium

2019-10-31

A következő tanszéki szemináriumon, november 5-én, kedden 14:15-kor az IB134-ben Szárnyas Gábor (BME MIT) fog beszélni. Előadásának címe: GraphBLAS: A linear algebraic approach for high-performance graph algorithms

Az előadás absztraktja


Top 100 oktató

2019-10-06

Három kollégánk, Balázs Barbara, Varga Kitti és Szeszlér Dávid is bekerült a 2018/2019-es tavaszi félév legjobb 100 BME-s oktatója közé.

Gratulálunk kollégáinknak!

Kari hír


Demonstrátori pályázat

2019-07-10

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet az őszi féléves BSz1, BSz2, Valszám, Sza gyakorlatok és a TTK-s Adatbáziskezelés tárgy laborjának tartására, továbbá a Nyelvek és automaták tárgy zhinak javítására és a Deklaratív programozás tárgy gyakorlatainak segítésére. A pályázat beadásának határideje 2019. augusztus 29., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Lendület kutatócsoport alakul tanszékünkön

2019-07-09

Pach Péter Pál vezetésével Aritmetikai Kombinatorika kutatócsoportot alakul tanszékünkön az MTA Lendület kiválósági programjának részeként. Olyan kombinatorikai problémákat vizsgálnak majd, amelyeknél valamilyen aritmetikai struktúra is szerepet kap. A módszerek részben lineáris algebrai, részben gráfelméleti eszközökön alapulnak. A kutatócsoport által kidolgozott módszerek más területeken – pl. számítástudomány, információelmélet – való alkalmazásait is elemzik.

Kari hír

Az MTA híre


Rengeteg elismerés tanszékünk oktatóinak

2019-07-08

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén az idén is rengeteg elismerést kaptak tanszékünk munkatársai.

A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szavazás alapján odaítélt mindkét díj tanszékünk oktatóihoz került: a Kar Kiváló Oktatója díjat Szeszlér Dávid, a Kar Kiváló Fiatal Oktatója díjat pedig Varga Kitti vehette át.

Az OHV eredmények alapján a VIK által adományozott Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült Balázs Barbara, ezt a kitüntetést azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 1-25. helyén végeznek.

Gratulálunk kollégáinknak!

Kari hír

Rövid interjú Szeszlér Dáviddal

Rövid interjú Varga Kittivel


Dékáni dícséret

2019-07-07

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén dékáni dícséretben részesült Fleiner Tamás, tanszékünk egyetemi docense a Számítástudomány alapjai tárgy magas színvonalú oktatásáért és a Kőnig Dénes Diszkrét Matematika verseny szervezéséért.

Kari hír


Tanszéki szeminárium áprilisban

2019-03-25

A következő tanszéki szemináriumon, április 2-án, kedden 14:15-kor az IB134-ben Mészáros Szabolcs (Morgan Stanley) fog beszélni. Előadásának címe: Véletlen mátrixok sajátérték-eloszlása és a függetlenség fogalom általánosításai

Az előadás absztraktja


Tanszéki szeminárium márciusban

2019-02-05

A félév második tanszéki szemináriumán, március 12-én, kedden 14:15-kor az IB134-ben Tóbiás András (Berlin) fog beszélni.


Tanszéki szeminárium februárban, változás!!!

2019-02-04

A félév első tanszéki szemináriumának új időpontja, február 19., kedd 14:14, Juhos Attila fog beszélni az IB134-ben.

Előadásának címe: Pairwise preferences in the stable marriage problem

Az előadás absztraktja


Demonstrátori pályázat

2019-01-07

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet a tavaszi féléves BSz2, Algoritmuselmélet, Valószínűségszámítás (üzemmérnök képzés) tárgyak gyakorlatainak megtartására, továbbá a Rendszeroptimalizálás tárgy zhinak javítására. A pályázat beadásának határideje 2019. január 30., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb jelezzék.

A pályázat részletei


Recski András az Egerváry emlékplakett 2018-as díjazottja

2019-01-06

A Magyar Operációkutatási Társaság elnökségének döntése értelmében az Egerváry emlékplakettet 2018-ban Recski András, korábbi tanszékvezetőnk, tanszékünk professor emeritusa kapta. Gratulálunk!

A MOT híre


Elismerések tanszékünk oktatóinak

2018-12-21

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2018. december 11-én több elismerést kaptak tanszékünk munkatársai.

Dékáni dícséretben részesült dr. Csákány Rita.

Az OHV eredmények alapján a VIK által adományozott Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült Balázs Barbara, ezüst fokozatában pedig Szeszlér Dávid. Ezeket a kitüntetéseket azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 1-25., illetve 26-50. helyén végeznek.

Gratulálunk kollégáinknak!

Kari hír


Recski András állami kitüntetése

2018-11-13

Az oktatás érdekében hosszabb időn át folytatott kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Trefort Ágoston-díjat kapott Recski András, korábbi tanszékvezetőnk, tanszékünk professor emeritusa. Gratulálunk!

Egyetemi hír


Tanszéki szeminárium

2018-10-02

A tanszéki szeminárium következő előadása 2018. október 9-én, kedden lesz, 14:15-kor, helyszíne IB134.

Előadó Pereszlényi Attila, az előadás címe: Az NP bonyolultsági osztály a kvantum világban.

Az előadás absztraktja


Best paper award

2018-09-25

Fleiner Tamás egyetemi docens és Cseh Ágnes az MTA KRTK KTI tudományos munkatársa “The complexity of cake cutting with unequal shares” című cikke elnyerte a SAGT 2018 (The 11th International Symposium on Algorithmic Game Theory) konferencia “Best Paper Award” díját. Gratulálunk!

A konferencia weboldala


Rengeteg elismerés tanszékünk oktatóinak

2018-06-20

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2018. június 19-én rengeteg elismerést kaptak tanszékünk munkatársai.

A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szavazás alapján odaítélt mindkét díj tanszékünk oktatóihoz került: a Kar Kiváló Oktatója díjat Wiener Gábor, a Kar Kiváló Fiatal Oktatója díjat pedig Balázs Barbara vehette át.

Az OHV eredmények alapján a VIK által adományozott Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült Balázs Barbara, ezüst fokozatáben pedig Csima Judit és Szeszlér Dávid. Ezeket a kitüntetéseket azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 1-25., illetve 26-50. helyén végeznek.

Gratulálunk kollégáinknak!

Kari hír

Rövid portré Wiener Gáborról


Dékáni dícséret

2018-06-19

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2018. június 19-én dékáni dícséretben részesült Ketskeméty László tanszékünk egyetemi docense a Valószínűségszámítás és Statisztika területén folytatott évtizedes, áldozatos oktató munkájáért.

Kari hír


Demonstrátori pályázat

2018-06-04

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet az őszi féléves BSz1, BSz2, Valszám, Sza gyakorlatok és a TTK-s Adatbáziskezelés tárgy laborjának tartására, továbbá a Nyelvek és automaták tárgy zhinak javítására és a Deklaratív programozás tárgy gyakorlatainak segítésére. A pályázat beadásának határideje 2018. augusztus 17., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb, lehetőleg még június 30. előtt jelezzék.

A pályázat részletei


Rendkívüli tanszéki szeminárium

2018-05-27

Május 29-én 14.15-kor az IB 134 teremben Carol Zamfirescu (Ghent University) ad elő. Az előadás címe: Longest Cycles in Polyhedral Graphs.

Az előadás absztraktja


OHV Top 100

2018-05-15

Előkelő helyen végeztek tanszékünk oktatói az OHV alapján összeállított top 100-as rangsorban. Öt kollégánk, Balázs Barbara, Csima Judit, Szeszlér Dávid, Recski András és Csehi Csongor is bekerült a legjobb 100 oktató közé. Gratulálunk nekik!


Recski András az M5 műsorában

2018-05-14

Recski András, tanszékünk korábbi tanszékvezetője az M5 csatorna Mindenki Akadémiája című ismeretterjesztő műsorában szerepelt. Előadásának címe: Matematikai érdekességek bölcsészeknek is

A műsor itt megtekinthető


Csehi Csongor PhD védése

2018-02-16

Csehi Csongor György „Graphicity of the union of matroids” című doktori (PhD) dolgozatának nyilvános vitája 2018. március 6-án (kedd) 16.00 órakor lesz a Q ép. B szárny fszt. 13. teremben. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A védés hivatalos meghívója


Kari elismerések tanszékünk munkatársainak

2017-12-12

Ünnepi ülést tartott a VIK Kari Tanácsa 2017. december 12-én, ahol tanszékünk több munkatársa kapott elismerést.

Recski Andrásnak, tanszékünk korábbi tanszékvezetőjének Professor Emeritus címet adományozott a kar.

Kabódi László, tanszékünk doktorandusza dékáni dícséretben részesült színvonalas oktatói munkájáért és az adminisztrációban nyújtott nélkülözhetetlen segítségéért.

Csima Judit a Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült. Ezt a kitüntetést azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján az első 25 oktató közé kerülnek.

Gratulálunk!

http://www.vik.bme.hu/hir/2166-unnepi-ulest-tartott-a-kari-tanacs


Csehi Csongor tanszéki védése

2017-10-10

Csehi Csongor Phd értekezésének házi védése 2017. október 17-én kedden 14:15-kor lesz az IB134-ben.

A dolgozat címe: Graphicity of the union of matroids (Matroidok összegének grafikussága)


Czenki Kata nyugdíjba ment :(

2017-07-11

Recski András és Katona Gyula meglátogatták Czenki Katát, tanszékünk gazdasági ügyintézőjét és átadták neki nyugdíjba vonulása alkalmából a közös ajándékokat: két fényképalbumot és a mellékelt karikatúrát, melyet sokan alá is írtak tanszékünk jelenlegi és volt munkatársai közül. Ezen kívül Katona Gyula felolvasta Simonyi Gábor ezen alkalomra írt versét is.

Nagyon köszönjük Katának a 25 éves közös munkát!

Fénykép az átadásról

A karikatúra

Simonyi Gábor verse


Kari elismerések tanszékünk oktatóinak

2017-06-28

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2017. június 20-án a Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesült Szeszlér Dávid, tanszékünk egyetemi docense és ezüst fokozatában részesült Recski András, tanszékünk egyetemi tanára. Ezt a kitüntetést azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 1-25. illetve 26-50. helyén végeznek.

http://www.vik.bme.hu/hir/2077-unnepi-ulest-tartott-a-kari-tanacs


Dékáni dícséret

2017-06-27

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2017. június 20-án dékáni dicséretben részesült Czenkiné Boltizár Katalin gazdasági ügyintéző, nyugdíjba vonulása alkalmából, 25 éves lelkiismeretes, áldozatkész munkájáért.

http://www.vik.bme.hu/hir/2077-unnepi-ulest-tartott-a-kari-tanacs


Demonstrátori pályázat

2017-05-16

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet az őszi féléves BSz1, BSz2, Valszám, Sza gyakorlatok tartására és a Nyelvek és automaták tárgy zhinak javítására. A pályázat beadásának határideje 2017. augusztus 27., de kérjük, hogy pályázati szándékukat minél előbb, lehetőleg még június 30. előtt jelezzék.

A pályázat részletei


Japán-magyar diszkrét matematika konferencia

2017-05-15

Május 22. és 25. kerül megrendezésre a 10. japán-magyar diszkrét matematika konferencia. Az előadások látogatása ingyenes.

A konferencia weboldala


Tanszéki szeminárium április 11-én

2017-03-23

Április 11-én, kedden 14.15-kor Miklós István (Rényi Intézet) fog előadást tartani Algebrai dinamikus programozás címmel.


Tanszéki szeminárium április 6-án

2017-03-22

Április 6-án, csütörtökön 9.00- 9.45-ig Szörényi Balázs (SZTE) fog előadást tartani Sztochasztikus approximáció: konvergenciasebesség és megerősítéses tanulás címmel az IB134-ben.


Állami kitüntetés

2017-03-15

Március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott Dr. Szeredi Péter tanszékünk címzetes egyetemi tanára.

Gratulálunk!


Demonstrátori pályázat

2017-01-26

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet a tavaszi féléves BSz2 és Algel gyakorlatok tartására. A pályázat beadásának határideje 2018. ferbruár 5.

A pályázat részletei


Demonstrátori pályázat

2017-01-17

Tanszékünk demonstrátori pályázatot hirdet a tavaszi féléves BSZ2 és Algel gyakorlatok tartására. A pályázat beadásának határideje 2017. január 27.

A pályázat részletei


Pro Facultate díj

2016-12-16

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2016. december 13-án Pro Facultate díjban részesült Györfi László tanszékünk professor emeritusa a kar érdekében végzett áldozatos munkájáért.

Kari hír

Fotók


A kar kiváló oktatói

2016-12-15

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2016. december 13-án a Kar Kiváló Oktatója elismerés ezüst fokozatában részesült Szeszlér Dávid, tanszékünk egyetemi docense és Pach Péter Pál, tanszékünk egyetemi adjunktusa. Ezt a kitüntetést azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján a rangsor 26-50. helyén végeznek.

Kari hír

Fotók


Dékáni dícséret

2016-12-14

A VIK Kari Tanácsának ünnepi ülésén 2016. december 13-án dékáni dícséretben részesült Csima Judit, tanszékünk egyetemi docense a tanszék weboldalának megújításáért.

Kari hír

Fotók


Új doktori tárgy

2016-08-30

2016 szeptemberétől új doktori tárgyat indítunk Haladó adatszerkezetek és algoritmuselemzési technikák címmel. A tárgy keretében a hallgatók megismerkedhetnek néhány modern, jól használható adatszerkezettel, a kurzus célja, hogy bemutassa és szemléltesse a véletlen (átlagos) esetekre vonatkozó becslések néhány módszerét, és más manapság sokszor alkalmazott technikát (pl. simított vagy paraméteres bonyolultsági elemzés).

Tantárgyi adatlap


Új munkatársunk

2016-08-29

2016 szeptemberétől új kollégánk, Kaszanitzky Viktória csatlakozik tanszékünkhöz. Viktória főleg a német nyelvű képzésbe és a Rendszeroptimalizálás tárgy oktatásába fog bekapcsolódni.


Habilitáció

2016-06-07

Wiener Gábor, tanszékünk egyetemi docense a BME idei ünnepi szenátusi ülésén habilitációs oklevelet vehetett át.

http://www.bme.hu/hirek/20160530/Orom_buszkeseg_es_elismeresek_hetvegeje


Műegyetem Kiváló Oktatója elismerés

2016-06-06

Szeszlér Dávid, tanszékünk egyetemi docense a BME idei ünnepi szenátusi ülésén a Műegyetem Kiváló Oktatója elismerésben részesült. Ebben a kitüntetésben azok az oktatók részesülhetnek – az Egyetemi Hallgatói Képviselet javaslatára – akiket az összes általuk oktatott kurzuson összesen legalább 100 hallgató véleményezett és a kialakult sorrendben az egyetemi összesítésben az első öt helyen szerepeltek.

http://www.bme.hu/hirek/20160530/Orom_buszkeseg_es_elismeresek_hetvegeje


Kari elismerések tanszékünk munkatársainak

2016-05-24

Ünnepi ülést tartott a VIK Kari Tanácsa 2016. május 24-én, ahol tanszékünk több munkatársa részesült elismerésben.

Csehi Csongor György egyetemi tanársegéd dékáni dícséretben részesült a számonkérések szervezésében végzett áldozatos munkájáért.

Csima Judit és Szeszlér Dávid a Kar Kiváló Oktatója elismerés arany fokozatában részesültek. Ezt a kitüntetést azok kapják, akik az egyetemi összesített OHV eredmények alapján az első 25 oktató közé kerülnek.

http://www.vik.bme.hu/hir/1906-elismeresek-atadasa


Áttörő eredmény az additív kombinatorikában

2016-05-05

Pach Péter Pál, tanszékünk adjunktusa szerzőtársaival a polinom-módszer egy újszerű alkalmazását dolgozta ki, melynek segítségével bizonyos csoportokban háromtagú számtani sorozatot nem tartalmazó halmazok elemszámára a korábbiaknál lényegesen erősebb -- a csoport méretéhez viszonyítva exponenciálisan kicsi -- felső korlát adható.

A módszernek májusi közzététele óta már számos további alkalmazása született, például az Erdős-Szemerédi-féle „napraforgó-sejtés” megoldása és a SET játék sokdimenziós változatához kapcsolódó cap set sejtés megoldása.

http://www.vik.bme.hu/hir/1909-game-set-match